Országos 2. hely: újabb siker a Gyakorló Iskolában

A 2019-es év országos sikerrel kezdődött a győri Gyakorló Iskolában.

A 2018-as Mátyás Emlékév keretén belül a Hebe Kft. által meghirdetett Mátyás király emlékverseny egyfordulós projekt csapatversenyén vett részt iskolánk. Mátyás király és a róla alkotott mesék mindig is kedvence volt diákjainknak, így a 4. évfolyamból egy 4 fős kis csapat nevezett erre a megmérettetésre.

A verseny célja: több tantárgy bevonásával (magyar nyelv és irodalom, vizuális kultúra) közelebb hozni a gyerekekhez Mátyás királyt és korát.

A csapatnak 4 hét alatt egyénileg és csoportban több kreatív projektfeladattal kellett bizonyítaniuk felkészültségüket népszerű uralkodónkról. Mátyás király életével kapcsolatosan egy feladatlapot töltöttek ki, melyen Mátyás mesékből szövegértési feladatok és kooperatív munkával megoldandó játékos rejtvények voltak. Emellett a győri Megyei Gyermekkönyvtárban kutatómunkát kellett végezni a király életével és a róla íródott mesékkel kapcsolatosan. Kreativitásukat rajzos feladatban mutathatták meg, ahol korhű iniciálét, kódexlapot kellett tervezni, valamint meseillusztrációt készíteni adott meséhez. Összegzésképpen egy Lapbookot kiviteleztek az uralkodóról.

A versenyre 240 csapat nevezett be és közel 225 kitöltötte és beküldte a megoldásokat. A versenyzők 4 korcsoportban mérték össze tudásukat, a 3-4 évfolyamon 86 csapat. A sok munkának meg lett az eredménye, kis csapatunk országos 2. helyet ért el.

Csapattagok: Bangha Viola, Kozári Hanna, Nagy Helga Ágnes és Katona Donát tanulók.

Felkészítő tanáruk: Rumi Barbara és Verebélyi Veronika tanítók voltak. Az elismerő oklevélen kívül névre szóló ajándékokkal, könyvekkel, iskolaszerekkel és finomságokkal díjazták a csapattagokat.

A gyermekek nagyon sok információval bővítették ismereteiket, élvezték a feladatokat, játszva tanultak és tanulva játszottak.

Gratulálunk szép teljesítményükért! Büszkék vagyunk rájuk!

 

A beszámolót készítette: Rumi Barbara


Alapítvány adószáma

Universitas-Győr Alapítvány

adószáma: 19112824-1-08

Események