Friss híreink
Zengjen az iskola! – A zene világnapját ünnepeltü
Október 1-jén világszerte a zenét ünnepeljük. A zene világnapja alkalmából az előző évekhez hasonlóan idén is szerettük volna közös énekléssel megtölteni iskolánkat, és együtt megtapasztalni a muzsika különleges erejét: azt, ahogyan összeköt bennünket, közösséget teremt, és sokszor olyan érzéseket is képes kifejezni, amelyekre nehéz szavakat találni.
Az ünnepre készülve diákjainkat és kollégáinkat arra kértük, fogalmazzák meg, mit jelent számukra a zene. A sok-sok személyes gondolatból, érzésből és üzenetből közös faliújság született, megmutatva, mennyire sokféleképpen van jelen a zene mindannyiunk életében.
A napot pedig mi mással koronázhattuk volna meg, mint közös muzsikálással. I Iskolánk énektanárainak vezetésével, kórusunk közreműködésével az aula megtelt éneklő diákokkal és pedagógusokkal, és néhány dal erejéig valóban együtt zengett az egész iskola.
Köszönjük mindenkinek, aki gondolataival, énekével és lelkesedésével részese volt ennek a közös élménynek!
Éljen a muzsika! Viva la musica!
PÁLYAORIENTÁCIÓS NAP A GYAKORLÓ ISKOLA FELSŐ TAGOZATÁN
Az utóbbi időben egyre nehezebb volt tartalmas pályaorientációs napot szervezni felső tagozatos tanulóinknak, ezért az egyetem segítségével kidolgoztunk egy felmenő rendszerben alkalmazható programot. A gyerekek életkorához, érdeklődési szintjéhez igazítottuk a programot.
A nap élményeiről az osztályfőnökök számoltak be, ami alapján jövőre megtartjuk a nagyon jó programokat, ahol szükséges, változtatunk.
A nap élményeiről beszéljenek a képek is.
Az ötödik évfolyamos tanulókkal 8 órától egy rövid, a gyerekek számára érthető, érdekes előadást hallgattunk meg a hídépítés statikai oldaláról. Ezután a 6-8 fős csapatoknak az volt a feladatuk, hogy 10db A4-es papírlapból a lehető legnagyobb teherbírású hidat alkossák meg. Nagyon élvezték a gyerekek a feladatot és ötletes munkák készültek. A végén minden csapat hídját teszteltük: melyik alkotás hány kg súlyt bír el. Végül a nyertes alkotás több mint 4 kg-ot bírt el. Ezután az egyik osztály a beton kenus előadásra ment, ahol szintén érdekes előadást hallgatott meg. Megtudtuk, hogyan készítenek az egyetemisták betonból egy kenut, amit vízre bocsátanak és nemzetközi versenyeken is indulnak vele. A 20-25 perces előadás végén beton ajándéktárgyakat (kulcstartókat, betonból öntött figurákat) választhattak a gyerekek. Ezt is érdeklődve hallgatták a tanulók. Közben a másik osztály „egyetem túrára” indult, ahol egyetemi dolgozók körbevezették őket a campuson és érdekes információkat mondtak el az egyetemről. A program végén tesztfeladatokat oldottak meg a gyerekek, logikai, ügyességi játékokban mérhették össze ügyességüket.
A hatodik évfolyam győri nívós sportcsapatok otthonába látogatott. A jégkorongozók öltözőibe is bemehettünk, ahol katonás rendben sorakoztak a felszerelések. A focicsapatok gyakorló pályáira ráléphettünk, láthattuk a sajtószobát, valamint a stadion legmagasabb lelátóiról is megcsodálhattuk a zöld gyepet. A női kézilabdacsapat fellegvárába is ellátogattunk. Audi Aréna VIP-szektorában ültünk a bőrkanapékon, de az újságírók lelátóján is ülhettünk, ahonnan közvetítik a meccseket. A gyerekek nagy érdeklődéssel hallgatták a szakembereket, akik „kulisszatitkokat” is megosztottak velünk. Megismerkedtek a színfalak mögötti, a rivaldafényen kívüli munkafolyamatokkal, ami nélkül nem lehetnek sikeresek a klubok. A gyönyörűen lenyírt gyep, a pálya felfestése, ill. ragasztása. A jég készítése, karbantartása. A mezek tisztán tartása, a vax eltávolítása. Diákok és tanárok nagyon jól éreztük magunkat.
A 7. évfolyam diákjai idén a pályaorientációs nap szervezésében az egyetem mérnöki képzésébe nyerhettek betekintést. Sásdi Adrienn hallgató kísért bennünket az egyes állomásokra. A diákok három csoportba osztva ismerkedhettek az autófejlesztés, a geoinformatika és az űrtávközlés rejtelmeivel. Az első helyszíneken hallgatók meséltek élményeikről: többek között, hogy évek óta első helyezést érnek el az általuk fejlesztett autókkal, ahol az energiatakarékos működés az egyik legfontosabb cél. Ezek után Dr. Hegyi Pál tanár úr a földmérés eszközeit, fogalmait ismertette a diákokkal, illetve a tudományterület mindennapos használatába is betekintést engedett. Nagyon érdekes volt Németh Péter tanár úr előadása is az űrtávközlési laborban. A gyerekek bátran kérdeztek és érdeklődve figyelték a délelőtt során a szakembereket, illetve a hallgatókat. Befejezésül az E-sport következett. Az egyetem Campusán két, magasan felszerelt játék-és edzőterem állt a gyerekek rendelkezésére. Hatalmas volt a lelkesedés. Köszönjük az egyetem munkatársainak, hogy betekintést nyerhettek a diákok a mérnökképzés több területébe. A lelkesedés alapján komoly az esély, hogy többen is a Széchenyi Egyetem leendő hallgatói lesznek. A motivációt mindenesetre megkapták.
A nyolcadik évfolyam tanulói a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar Élelmiszertudományi Tanszékére látogathattak el busszal, amit az egyetem biztosított számunkra. A 2 osztály változatos programokban részesült.
Láthattuk az Okoskertet- SMART GARDENT. A tanszék telephelyén gyógy- és fűszernövény kertet és gyümölcsöst alakítottak ki. 40 magaságyás oregánóval, zsályával, rozmaringgal, mentával, levendulával és bazsalikommal, no meg a lucsonyi tormával (Lucsonyi utcában van a kert); valamint 15 gyümölcsfa található a területen. Megújult az üvegház is a gyógynövényszárítóval és a palántanevelővel. A gyerekek csoportokban tesztfeladatokat oldottak meg, így ismerkedtek a gyógynövény fajtákkal, s azok termesztésével. Miért okos a kert? Mert az optimális termesztéstechnológia működtetését időjárás monitoring állomás segíti, például a helyi időjáráshoz állítja be az öntözés gyakoriságát.
Az egészségügyi szabályok betartásával, védőruhában léphettünk be a tanszéken működő sajtüzembe, kisüzem napi 150 liter tej feldolgozására és termékgyártásra alkalmas, úgymint fogyasztói tej, joghurtok és kefírek, túró, friss lágy (Gomolya) és érlelt (Óvári, Trappista) félkemény sajtok (Parenyica) előállítására. Meg is kóstolhattuk az elkészült terméket.
Betekintést kaptak az élelmiszeripari mérnök munkájába. Felcsillant a szemük az élelmiszer kóstoló munkájával kapcsolatban ( megtudták mi kell ehhez a szakmához). A gyerekek betekintést kaptak a laboratórium munkájába is.
A nap végén meglátogattuk a 2023-ban felújított 200 éves egyetemi könyvtárat is. A könyvtár belsőépítészeti megoldásai egyedi könyvtárhangulatot, állatpreparátum és agancs dekorációi, csigalépcsője és titokszobája pedig egyedülálló légkört kölcsönöz. A legrégebbi könyvek UV-védett vitrinben találhatók.
Az osztályfőnöki beszámolók alapján a szöveget írta:
Faller Eszter tagozatvezető
Pályaorientációs nap az alsó tagozaton
Alsó tagozatos diákjaink különleges, játékos utazáson vettek részt a szakmák és hivatások izgalmas világában.
A gyerekszemek csillogása, a sok kíváncsi kérdés és a lelkes mosolyok bizonyítják, hogy felfedezni azt, hogy mi minden lehet az ember, ha megnő, az egyik legnagyszerűbb kaland. Osztályaink sokféle izgalmas programon keresztül kóstolhattak bele a különböző hivatások rejtelmeibe: volt, ahol kreatív, alkotó foglalkozások, máshol érdekes vendégek és interaktív feladatok varázsolták el a gyerekeket. Ezúton is köszönjük a szülőknek, akik a pályaorientációs nap sikeres megvalósulásához valamilyen formában hozzájárultak.
Fogadják szeretettel a legszebb pillanatokból készült összefoglalókat és fotókat!
Magyar Tehetséggondozó Társaság 36. Országos Szakmai Konferenciája
2026.szeptember 18-án a Magyar Tehetséggondozó Társaság 36. Országos Szakmai Konferenciájának megnyitóján iskolánk tehetséges tanulói is részt vettek.
A vendégek köszöntését követően barokk történelmi táncokat mutattak be az 5.a osztályból Ádám Blanka Borbála, Earll Emily, Morvai Laura, Varga Liza, Váczi Dóra és Veres Angelika Viola.
Felkészítőjük Kárpáti Zsuzsanna tanító volt.
A délutáni szakmai programok során iskolánk kórusának tagjai is megmutathatták énektudásukat.
Fülöp Anabel, Lévai Nóra, Polgár Nóra, Rozsnyai Lilla, Virág Lily, Zentai Sára, Ádám Blanka Borbála, Earll Emily és Kvak Réka Hanna moldvai dalcsokorral és gyermekdalcsokorral léptek a közönség elé.
Felkészítő tanítójuk Süttő Ildikó volt.
Tanulóink színvonalas szereplésükkel méltón képviselték iskolánkat ezen a rangos szakmai konferencián, melyen két pedagógusunk is előadást tartott a szombati szekcióműhelyek sorában.
Műhely megnevezése:
A tehetség kibontakoztatásának első lépései - élmény, játék, aktivitás
Előadó, előadás címe:
Burán-Schermann Friderika
Finommotorika fejlesztés sóba írással; A sóba írás módszertana az első osztályban: multiszenzoros híd a mozgás és az olvasás/írás között
Sikos-Szabó Gyöngyi
Team-munka alsó tagozaton 1. évfolyamtól kezdődően
Tudásbajnokság - elismerés és köszönet
Büszkék vagyunk tanítványainkra, hogy méltón képviselték iskolánkat a Tudásbajnokság országos versenyein.
Ki mit tud? 2026
Nagy izgalommal és lelkesedéssel készülődtek alsó tagozatos tanulóink a már hagyományos Ki mit tud?-ra, melynek megrendezésére 2026. május 27-én került sor.
61 tanuló nevezett a versenyre. A gyerekek ének, tánc, hangszer, torna/zenés torna és trükkök kategóriában mutathatták meg tudásukat.
A nagyszámú, lelkes közönség 42 produkciót láthatott.
A gyerekek és a felnőttek is sok-sok élménnyel, a szereplők emléklappal, az eredményhirdetést követően pedig oklevéllel és ajándékokkal lettek gazdagabbak.
A "szigorú" zsűri: Barta Krisztina, Kovács Henriett, Burán-Schermann Friderika, Tamás Cintia Felícia
Ének kategória:
1. Salinas-Bartalos Klára - Gerencsér Eliza - Tóth Amira - Desics Maja - Zoltán Laura 3.a
2. Horváth Zoé - Ruppert Maja - Nagy Olívia 2.b
Különdíj: Virág Lily - Rozsnyai Lilla 3.b
Hangszer kategória:
Tánc kategória:
1. Czéhner Regina 1.b
2. Szabó Rebeka - Hunorfi Emília 2.c
3. Csáki Jázmin - Horváth Lili 1.a
Különdíj 1.: Vadász Liza 3.a
Különdíj 2.: Veres Angelika Viola - Varga Liza - Earll Emily - Váczi Dóra - Morvai Laura - Ádám Blanka Borbála 4.a
Torna/Egyéb:
Különdíj: Bozori Rozi - Pőcze-Eisenberger Kata 2.a
A program megálmodója és koordinátora: Kárpáti Zsuzsanna tanítónő
Szeretettel gratulálunk minden bátor résztvevőnek!
Városi nyelvismerő verseny
Szalai Péter Imre
4.b osztályos tanulónk
a Városi Nyelvismerő Versenyen
III. helyezést ért el.
Tanítója: Burán-Schermann Friderika
Szívből gratulálunk Peti sikeréhez!










.webp)


