Névadónk születésnapjára emlékeztünk
A Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskolában nagyon szép hagyományt őrzünk.
Intézményünk 2004-ben, fennállásának 110. évében vette fel Öveges Kálmán tanítónak, iskolaalapítónak, a győri gyakorlati tanítóképzés elindítójának nevét.
Ekkor avatták fel patinázott gipsz mellszobrát (Lipovics János szobrászművész alkotását), mely azóta is iskolánk központi terét ékesíti.
Minden évben születésének évfordulóján az iskola osztályai virágokkal tisztelegnek emléke előtt.
Idén a diákönkormányzat - Nagypál Levente tanár úr irányítása mellett - műsort adott tiszteletére, melyet tanulóink az iskolarádión keresztül hallgathattak, eközben pedig a diákönkormányzat tagjai elhelyezték az emlékezés virágait Öveges Kálmán mellszobránál az aulában.
Öveges Kálmán
(1863. szeptember 28. - 1934. március 24.)










.webp)


