Arany minősítés az Éneklő Ifjúság minősítő hangversenyen

Hatalmas öröm számunkra, hogy kórusunk hosszú évek után ismét részt vett az Éneklő Ifjúság minősítő hangversenyen, ahol 17 másik kórussal együtt mutathatta meg tudását. A rangos szakmai zsűri – Sipos Tamásné, Katona Tibor és Dr. Erdős Ákos – előtt arany minősítést szereztünk, valamint a változatos műsorválasztásért és kreatív előadásmódért elismerő oklevélben is részesültünk.

Külön köszönet illeti Nikodém Géza Tanár Urat a kórus számára írt csodálatos műért, Dr. Ruppert Istvánt a zongorakíséretért, valamint Milbik László Tanár Urat a közreműködésért.

Hálásan köszönjük a győri Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium tanulóinak – Bányai Szofi Lulunak, Vajda Anna Csengének, Bojnécz Eszternek, Nagy Kristófnak, Malasits Léna Madlénának és Selmeczi Sámuelnek –, hogy hangszerjátékukkal tovább emelték produkciónk színvonalát.

Külön öröm számunkra, hogy két tanítványunk, Rozsnyai Lilla és Csere Ábel hangszeres tudását is bemutatta.

Büszkék vagyunk kórusunk minden tagjára, és szívből gratulálunk a sikeres szerepléshez!

A kórust Süttő Ildikó tanárnő vezeti, aki odaadó munkájával készítette fel a gyerekeket erre a kiemelkedő eredményre.

1000031570.webp

1000031568.webp

1000031566.webp

https://www.youtube.com/watch?v=U-kPhbNvJ-I

OH Bázisintézménye_kerek 2026-2029 (1).webp

 

 

hatartalanul_logo.webp

Alapítvány adószáma

Universitas-Győr Alapítvány

adószáma: 19112824-1-08

Események

Nincs megjelenítendő esemény!