Mini Kresz Pindur-Pandúr ki mit tud? verseny

Mini Kresz” Pindur-Pandúr ki mit tud verseny

2017. április 27-én az 1.a osztály nyolc kis tanulója kora reggel a Győri Rendőrkapitányságra indult, ahol egy „Mini Kresz” versenyen vettek részt. A versenyt megelőzően hétről hétre nagyon sokat készültünk a gyerekekkel. A versenyen a tanulóknak elméleti és gyakorlati tudásukról is számot kellett adni. Korábban már voltunk a rendőrségen egy felkészítésen, így a diákok már tudták mi várhat rájuk, és bátran néztek szembe a feladatokkal. Sajnos az időjárás nem kedvezett nekünk, de a gyerekeket ez sem tántorította el, és ügyesen helytálltak. Az akadálypályán kerékpárral kellett végig haladni a lehető legügyesebben, minél kevesebb hibapontot összegyűjtve. Az elméleti résznél pedig tesztet töltöttek ki a közlekedéssel kapcsolatosan. A csapat összesítésben ötödik helyezést ért el. A gyerekek nagyon örültek, hogy részt vehettek a versenyen, és már alig várják, hogy jövőre újra versenybe szállhassanak.

A csapat tagjai: Meleg Száva, Péri Zsófia, Sallai Fanni, Süli Maximilián, Korábik Bendegúz, Kiss Boldizsár, Petz Dániel, Horváth Márton

Lovró Dóra

SZIRÉN online katalógus

                         

Gyakorlós Alapítvány adószáma

19111919-1-08

Munkaszüneti nap 2017. augusztus 20. 00:00 - 23:55
Szorgalmi időszak kezdete 2017. szeptember 4.