2016/17-es tanév Gyakorlós Hét

Színes programsorozat a Gyakorlós Héten

A győri Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola, ez év április 24-28 között, 26. alkalommal rendezte meg hagyományőrző Gyakorlós Hetét. A hetet megelőzve alsó tagozatos Ki mit tud? megyei média versenyt, valamint Öveges emlékversenyt rendezett az iskola, melyen az intézmény névadójának életét kellett lemásolni szépen és helyesen.

Az első nap ünnepélyes megnyitóval kezdődött melyen a Ki mit tud? és az Öveges emlékverseny eredmény hirdetése is elhangzott. Aznap délután matematika verseny és komplex öko verseny következett.

A második nap hagyományosan a diákoké volt, hiszen délelőtt a diákdiri vezetésével a diáktantestület vette át a tanárok szerepét.Délután diákközgyűlést szerveztünk.

A szerdai napon az „Egészségnap” jegyében szerveztünk többek között egészségvetélkedőt, almahámozó versenyt, gyümölcs-szobor kiállítást és a mozgás népszerűsítése érdekében NETFIT mozgásos vetélkedőket. A délelőtt folyamán felső tagozatos diákjaink kiselőadásokat tartottak minden osztálynak a fenntarthatóság jegyében, ami a mestermunkák kiállításának központi témája is volt az intézményben. E nap színe a sárga volt. Éppen ezértezen a napon mindenki sárga ruhában jött iskolába, ésmegrendeztük a „Ki a legsárgább?” versenyt is. Ezen a napon egy Flashmob során egy „élő” napocskát formáltunk meg diákjaink közreműködésével.

A csütörtökinapon Öveges Tehetségnapot tartottunk, melynek keretében „Drama Games” megyei angol nyelvű vetélkedőt szerveztünk, és bemutattuk iskolánk Tehetségműhelyeinek foglalkozásait, mint a sakk, és színjátszó szakkör.

A pénteki „Diáknap” mozilátogatással, torna, tánc- és sport bemutatókkal váltszínessé, érdekessé tanulóink számára.

A Gyakorlós Hét ünnepélyes gálaműsorral ért véget, ahol táncos, énekes, hangszeres, prózai műsort élvezhettük, valamint a megyei médiaverseny, a komplex öko verseny és a matematika verseny helyezettjeire is fény derült.

Bízunk abban, hogy minden szervező, résztvevő és érdeklődő számára érdekes és értékes programokat nyújtott a Gyakorlós hét programsorozata.

Még több kép a galériában.

SZIRÉN online katalógus

                         

Gyakorlós Alapítvány adószáma

19111919-1-08

Tanítási szünet a Gyakorló Iskolában 2017. december 22. 00:00 - 23:55
Téli szünet a Gyakorló Iskolában 2017. december 22. 00:00 - 2018. január 2. 23:55
Vizsgaidőszak vége 2018. január 27.
Szenátusi ülés 2018. január 29. 14:00 - 16:00
Diplomaátadó ünnepély - ESK 2018. február 17. 10:00 - 11:00